A kisember éppen kisemmizett pár tőzsdecsászárt
Akarom mondani, a tőzsdét is elérte a digitalizáció
Tulajdonképpen most először a történelemben a kisbefektetők - talán erkölcsileg és talán jogilag is megkérdőjelezhető technikákkal - megfogták a nagybefektetőket (akiknek szintén nem kell a szomszédba menni kétes ügyletekért), akik dollármilliókat fognak bukni (és buktak, már most is). A kisbfektetők meg ennyit nyerni.
Ez a bejegyzés nem pénzügyi tanácsadás. Senki nem vegyen vagy adjon el részvényt azok alapján, amit itt olvasott.
A tőzsde, részvények, kereskedés valószínűleg sok mindenkinek egyet jelent a nagyok játszóterével; veszélyes, nagyon bonyolult és átlagembernek nem való dolgokkal. Nagyon sokat nem is tévedtek, idáig. ~2021-ig nem volt igazán egyszerű, és főleg nem olcsó (magyarként) részvényekhez (azaz: résztulajdonhoz egy cégben) jutni, hát még külföldi cégekben. Ha valaki össze is szedte az ehhez szükséges tudást, jó sok pénzügyi, technikai meg jogi akadályt kellett még megugrania.
Aztán jött a Robinhood, a Trading212, a Revolut és társai, és pár kattintással, mobilappon vagy weben, de mindenképp egyszerű felületen lehet már részvényt venni. Aki egyszer megugrotta mondjuk a Revolutot, meg a vele járó azonosítást, az utána tényleg csak pár nyomkodásra volt attól, hogy részvényt vegyen, ráadásul, olcsón. Utóbbi problémás (ezért a fentiek közül egyiket sem ajánlom kereskedésre), erre még mindjárt visszatérünk.
2021 januárjában valaki a Reddit /r/wallstreetbets (WSB) nevű fórumán észrevette, hogy a GameStop nevű amerikai céget több mint 100 százalékra shortolják. Azaz: valakik - tudjuk is, hogy kik, óriási vagyonokat kezelő hedge fundok -, arra fogadtak, hogy a cég gyakorlatilag be fog dőlni, a részvényeik ára esni fog. A pontos mechanizmusba nem mennék bele (van Wiki-lapja), a lényeg, hogy a hedge fundok dollármilliókat nyertek volna a cég bedőlésével. És ami ezután jött, már történelem, pedig még most zajlik.
A részvények ára emelkedni kezdett. Egyrészt a WSB felhasználói elkezdték vásárolni, másrészt (és hajlok arra, hogy ez nagyobb faktor volt), a cég nyáron CEO-t cserélt, aki a GameStop megmentését tervezte - ettől a részvényárak teljesen logikusan is elkezdhettek felfelé tartani. Mit jelentett ez? Azt, hogy veszít mindenki, aki arra fogadott, hogy a cég részvényeinek ára csökkenni fog. Ez különösen akkor problémás, ha több részvényben fogadtál, mint amennyit valaha összesen a cég kibocsátott. Márpedig pont ez történt: a ~125%-os short úgy jön ki, hogy A bérbe adta shortra a részvényét B-nek, aki szintén továbbadta bérbe C-nek, így egy részvény többszöri short pozíciót jelent. Nincs ezzel gond (dehogy nincs) addig, amíg van miből fedezni - és ez egész addig így van, amíg el nem kezd felmenni az ár. Akkor ugyanis a shortosok rákényszerülnek, hogy - éppen aktuális piaci áron - megvegyék a shortolt részvényeket. Márpedig nincs annyi részvény, hiszen sosem volt annyi. Szintén nem részletezném, nem értek hozzá (akit érdekel, a linkeken el tud indulni), de ebből először short squeeze, aztán gamma squeeze lesz, az ár (valószínűleg) kilő az űrbe, felfelé, a hedge fundok pedig milliókat kénytelenek ott hagyni most pénteken (amikor lejár rengeteg short opció) - reddites felhasználóknál, többségében valószínűleg kisbefektetőknél.
És aztán innentől jön a megmagyarázhatatlan. Hirtelen a pénzügyi média egy része (tényleg, láthatóan nemcsak a megszólalók, a riporterek is átcsúsznak ebbe a szerepbe) és a kommentátorok szabályozásért kiáltanak, és a piac integritását féltik (sőt: a CNBC képes volt beolvasni, hogy az egyik cég eladta a short pozíciót, amit nem ellenőriztek, vagy igaz vagy nem, miközben ez az állítás nagyban befolyásolhatja a piacot). Érdemes az alábbi videót végignézni, tényleg végig, akkor is, ha amúgy nem érdekel a tőzsde és hosszúnak is tűnik. Sok mindent érintenek, ami túlmutat ezen. (És ez nem azt jelenti, hogy akár nincs szükség új/más szabályozásra a megváltozott helyzettel, de érdemes először azért a nagy kép változására is figyelni.)
Mi lehet a hirtelen jött szabályozáséhség mögött? A GameStop részvényét shortoló Malvin Capital - mentőöv nélkül - rengeteget bukik, ha pénteken - amikor lejárnak a short opcióik -, a részvények árfolyama több mint 60 dollár. És minden pénzét elveszti, ha több mint 175 dollár. A részvényárfolyam a hírlevél írásának pillanatában 343 dollár. Persze, nem biztos, hogy nem jön a mentőcsomag, 2008-ban sem sok mindenki maradt a Wall utca szélén - kaptak is már egyet.
Ettől függetlenül: a történelemben a Wall Streettől a kisbefektetőkhöz áramlik millió dollárnyi vagyon. Soha nem történt még ilyen, a kisbefektetők általában rövid és hosszú távon is buknak a nagybefektetőkkel szemben a vagyon áramlása egyirányú volt. Péntekig, valószínűleg.
Ha valami ingyen van, te vagy a termék
A történetnek itt még nincs vége. Említettem az elején, hogy problémásnak tartom például a Robinhood működését, hiába tette lehetővé sokaknak, hogy könnyedén tőzsdézzenek. Mivel a részvényvásárlásért nem kell külön fizetni - dobpergés - az adatainkkal fizetünk.
A Robinhood és a Revolut is abból csinálja a pénze nagy részét, hogy a kisbefektetők adatait eladja nagy halaknak, akik az adatok alapján (vagy az adatokból) csinálnak pénzt. Hadd ne részletezzem, egy extrém lehetőséget emelnék csak ki: a tőzsdén le lehet adni úgynevezett stop ordert, azaz, ha az árfolyam elkezd zuhanni, X áron automatikusan eladja a részvényt a (net)brókerünk, hogy ne veszítsünk többet. Ha valaki tudja, hova vannak pakolva ezek a stop orderek, tudja, meddig kell elnyomni az árat (akár sok pénz bevetésével), hogy utána magától bezuhanjon az árfolyam - és a befektetett pénznél sokkal többet nyerjenek shortolással.
Kinek adja el például a - Gamesshop részvényeinek vásárlására egyik leginkább használt - Robinhood az adatokat? A Citadelnek. Annak a cégnek, amelyik esőként sietett a Gameshopot shortoló Malvin Capital megmentésére. Körbeértünk. Ki kezdte el agyonshortolni? A 2008-as válságon rengeteget nyerő Michael Burry. Az űrben is körbeértünk.
Zárszónak: elítélhető Michael Burry vagy bárki azért, mert shortolt/meglátott egy lehetőséget és élt vele? Nem ő tehetett róla, hogy a 2008-as válság elkezdődött, már véleményesebb, hogy megkárosított-e bárkit, de biztos nem fekete-fehér az összkép. Szintén könnyen mondható problémásnak, hogy több mint 100 százalékra shortolható egy cég. Egy viszont biztos: a GME félreshortolásától megrogyott Melvin Capital azonnal 2,75 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott.
A 2008-as válság idején állásukat, lakhatásukat elvesztő tömegekért nem repült ugyanilyen mentőöv.